2011. december 27., kedd

 FIGHTERS’RUN
    Buda-Cash Békéscsabai                Atlétikai Club Szilveszter
                 
                   Futógála!
       2011.12.31.Reggel 10.00 


 Olümpia városában, azaz a versenyek színhelyén évrõl évre egyre több nézõ fordult meg, a játékok fénykorában ez a szám elérhette az ötvenezret is. Felépítették tehát az elsõ "olimpiai falut", amely nagy épületekbõl, egy vendégházból és a szokásoknak megfelelõen egy fürdõbõl állt.
   A négyévenkénti ciklus úgy alakult ki, hogy mindig a 49. vagy az 50. telihold idején tartották az olimpiai játékokat, ami kb. négyévenként volt. A telihold miatt ez az esemény mindig a mai július vagy augusztus hónapra esett.
   Voltak bizonyos szabályok, amiket minden körülmények között be kellett tartani. Ilyen volt például az, hogy bármilyen meleg is lehetett (a nyári hónapok miatt olykor tikkasztó volt a hõség arrafelé), sem a nézõk, sem a versenyzõk nem viselhettek semmiféle napellenzõt vagy fejfedõt. Nõk és rabszolgák nem vehettek részt a viadalokon, a férjes asszonyok pedig még nézõként sem. Csak a szabad (nem rabszolgasorban élõ) görög származású férfiak és fiúk indulhattak a versenyeken. Idõvel néhány elõírás megváltozott, de az ókorban a nõket és a rabszolgákat érintõ törvényeken nem módosítottak.
   Nagyon fontosnak tartották a pontosságot: azt a versenyzõt, aki nem érkezett idõben, kizárták, és semmiféle kifogást nem fogadtak el tõle. Ugyancsak ügyeltek a sportolók fizikai állapotára. A versenyzõknek már egy hónappal az események elõtt meg kellett érkezniük, és sorozatos edzéseken kellett részt venniük. Ha valakit felkészületlennek találtak, az nem indulhatott a játékokon. Csak kisportolt, szép testû férfiakat találtak méltónak a szent versenyzésre.
   Az elsõ feljegyzett gyõztes neve Koroibosz volt, aki Élisz városállamból származott, és rövidtávfutásban szerezte meg az elsõ helyet. Emellett azonban számos más sportágban is összemérhették a görögök tudásukat és ügyességüket (illetve az idõ elõrehaladtával egyre több versenyszám került be az olimpiai játékok számai közé).



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése